Tudsz hálás lenni a kevésbé kellemes dolgokért is?

Nagyjából 2 hete időnként jelez a szívem és kéri a figyelmemet. Eddig próbáltam "megszerelni", de most végre eszembe jutott, hogy egyszerűen csak tegyek fel egy kérdést. Mi ez? Jött is hamar az éberség, épp 1 éve kerültem szívproblémával a sürgősségire. Elismerném-e, hogy mennyi minden változott azóta körülöttem és bennem?

Kicsit menjünk vissza az időben: általános iskolás koromtól kezdve vannak szívritmus zavaraim. Többször, többen vizsgáltak már emiatt, csodás, lelkiismeretes belgyógyászok vannak a közvetlen környezetemben, de soha nem találtak szervi problémát a tünet mögött. Én egy idő után túl nagy jelentőséget nem is tulajdonítottam neki, 2-3 perc alatt mindig szépen visszaállt magától normál tempóra. Egészen 1 évvel ezelőttig. Akkor azonban egy hirtelen mozdulat után olyan tempóra kapcsolt, hogy a vérnyomásmérő kiakadt és több, mint fél órán át kitartóan nyomatta. Közben bevillant, hogy nem jellemző rám az ilyesmi, de épp előző este félálomban a semmiből megjelent előttem egy kép, ahol epilepsziás rohamban vagyok (kívülről egyébként úgy is néztem ki) Ezek után "eldöntöttem", hogy én ezt most nem  tudom egyedül megváltoztatni. Végül kétségbeesésemben egy ismerős szellemgyógyász segítségét kértem és pár perc múlva látszólag minden visszakerült a normál kerékvágásba. Rendkívül hálás voltam neki, csupán egyetlen dolog aggasztott: onnantól hihetetlenül kiszolgáltatottnak éreztem magam. Rettegtem attól, hogy mikor fordul ez majd újra elő és hogy vajon akkor is kapok-e segítséget. Annyira bepörgettem magam a gondolataimba, hogy másnap folyamatosan emelkedett volt a pulzusom és végül megkértem a férjem, hogy vigyen be a sürgősségire. Ott ismét kizárták a szervi eltérést és azt tanácsolták, hogy a "fejemmel" kezdjek valamit. 

1 héttel később részt vettem az első Alapozómon, ahol sok témában jutottam könnyedséghez, de a testemmel akkor még nem sikerült békébe kerülni. Továbbra is óvakodtam minden fizikai megerőltetéstől, gyors mozdulattól, mert fejembe vettem, hogy az volt a kiváltó oka ennek a sokkoló élménynek. Miközben féltem attól, hogy megismétlődik az eset, szép lassan önmagam árnyékává váltam. Ezzel elindultam lefelé a lejtőn és hamarosan már mindenféle hipochonder hülyeségekkel szórakoztattam magam. Nagyjából 1 hónap kellett mire észbe kaptam és elgondolkodtam azon, hogy tényleg ezt a mintát akarom-e a gyerekeinknek adni. Természetesen NEM! Elkezdtem a hajamnál fogva kiráncigálni magam és elkötelezetten használni az Access már jól ismert eszközeit, rengeteg kérdést tettem fel, tisztítottam, mantráztam. Végre kezdtem újra levegőhöz jutni és észrevenni a lehetőségeket. Így történt, hogy megláttam egy hirdetést a januári 3 napos Access testtanfolyamról. Biztos voltam benne, hogy ott a helyem, bár ez okozott némi galibát a családban. A tanfolyam előtti napon egy újabb fél órás epizódot adott elő a szívem, csak hogy tuti ne felejtsek el facilitálást kérni a témára. :D És nem felejtettem el... Kovács Angéla pedig olyan zseniálisan vitt végig az egészen, hogy az szerintem még nagyon sokáig fog inspirációul szolgálni. A testemhez, tünetekhez, sőt, valójában az egész életemhez és mások testéhez való viszonyulásom változott meg abban a 3 napban! 

Olyan teret, könnyedséget, felszabadultságot kaptam, ami azt hiszem pénzben nem mérhető és szavakkal nem is igazán körülírható. Sokkal inkább hiszek magamban, az éberségemben, azt a korábbi folyton aggodalmaskodó, önmagát szüntelenül megkérdőjelező lányt pedig lassacskán magam mögött hagyom. Felismertem, hogy mindig van választásom, még azzal kapcsolatban is, hogy a szívem előad-e egy újabb műsort vagy sem. 8 hónap távlatából már el merem mondani, hogy mielőtt rákezdene, mindig ad egy apró jelzést, ami korábban soha nem tűnt fel és én mindig mondhatom azt, hogy köszönöm, ezt most nem választom, mi más lehetséges? Ehhez pedig senki és semmi más nem kell, csak az én Tiszteletem, Bizalmam, Megengedésem, Sebezhetőségem és Nagyrabecsülésem saját magammal szemben.

Persze vannak most is nehezebb napok, olyanok is, amikor a hócipőm tele van mindennel és mindenkivel, de az alapállapotom már fényévekre van az akár csak 1 évvel ezelőttihez képest.

Már végtelenül hálás vagyok a testemnek az összes furcsa rezdüléséért, ami végül idáig vezetett és izgatottan várom, hogy milyen csodákat teremthetünk együtt a jövőben!

Kívánom, hogy ki-ki a maga mumusain hasonlóan felül tudjon kerekedni és nagy örömömre szolgál, ha ezen az úton bárkinek hozzájárulás lehetek!